A társadalmi igazságosság megvalósításának gondolatát már a XVIII. században felvetették. Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) francia író A társadalmi szerződés című művében hangsúlyozza azt, hogy "az ember szabadnak született, de mindenütt láncon van". Charles Fourier (1772-1837) angol kereskedő a megoldást a jól szervezett közösségekben látta. Robert Owen (1771-1858) angol gyáros elméletét a gyakorlatba is átültette. New Lanark-i gyárában javított a munkafeltételeken (munkaidő csökkentése), óvodát, iskolát építtetett a gyerekeknek. Betegségi és öregségi biztosítást vezetett be. Később hasonló elvek alapján Amerikában próbált - vagyona nagy részét feláldozva - mezőgazdasági üzemet működtetni, sikertelenül. A fogyasztási szövetkezetekben látta a jövőt, amelyek a kereskedelem kiiktatásával kedveznek mind a termelőknek, mind a fogyasztóknak.
A következő lépés a tudományos szocializmus volt, ami a XIX. század közepén jelent meg Karl Marx (1818-1883) és Friedrich Engels (1820-1895) német gondolkodók munkássága nyomán. Az elmélet már felismeri a hatalmon levő keskeny vagyonos réteg (burzsoázia) és a velük szembenálló nincstelen tömegek szembenállását. Szerintük végül a proletárforradalom megszünteti az osztálykülönbségeket és létrehozza a kommuniznust. Ezzel elmélettel azonban több hiba is van. Egyrészt végső stádium 'proletárdiktatúrája' szintén a kisebbség hatalmát jelenti a többség felett, másrészt pedig a kommunista eszmét mindig is a tekintélyuralmú diktatúrák megteremtésére használták fel (lásd Oroszország).
Az anarchisták kezdetben a szocialista- és munkásmozgalom részesei voltak, ám a visszásságokat felismerve szembehelyezkedtek a kommunistákkal és bírálták őket. Végül a Nemzetközi Munkásszervezet (I. Internacionálé) az 1872-es hágai kongresszuson kizárta az anarchistákat, ezután lépett az anarchizmus külön útra.
Proudhon, Bakunyin és Kropotkin munkásságát alapul véve Spanyolországban és Olaszországban létrejöttek az anarchista szövetkezetek. Az anarchizmus az izraeli kibbucmozgalomra is nagy hatással volt. |